Egy ártatlan kismacska volt,
Elszakították az anyjától,
Csak néhány hete született.
Semmit nem látott a világból.

Egy papírdobozban vitte
Az új gazdája haza.
S megmutatta neki nyomban:
Ez lesz az új otthona.

Hatalmas, végtelen a tér,
És sok az ismeretlen tárgy,
Ezernyi apró zug, s mind
Csak felfedezésre vár.

A gazdi azonban nem szereti
Ha a köröm a bútoron élesedik.
Függöny lesz a mászóka,
Játszótér pedig a konyha.

Korlátozza hát e helyet,
Macska szobába nem mehet!
Az előszoba lesz otthona,
Esetleg még a fürdőszoba.

A kis állat nem érti még,
Miért nem mehet mindenfelé.
Egész nap csak egy kis térben,
Mi járólappal van lefedve,
Csak ott lehet, míg a gazdi
Haza nem ér, s utánna is.

Nem mehet be a szobába,
Mert a gazdi megtiltotta.
Nem érti miért, de mit tehet,
A gazdi biztos jobban tudja.

Hisz csak ő van neki,
Ő az, aki enni ad,
S néhanap megsimogatja,
Ha éppen jó kedve van.

Egész nap csak őt várja,
Mi mást lehet csinálni?
Egyedül az előszobában,
Minden nap megőrül kicsit.

Minden reggel elmegy a gazdi,
Lehet, hogy nem is tér vissza!
Az örömtől szinte nem is lát
Mikor délután a hangját meghallja.

Egész napos várakozás után
Majd felveti a nagy jókedv,
A gazdi azonban nem örül,
Csak vacsorát lök oda neki.

Nap-nap után így telik el,
Egyre kisebb már a hely,
Az előszoba meg a fürdő
Utálatig ismert hely.

Nincs kivel játszani,
Eltűntek a kalandok.
Csak alszik és unatkozik,
Amíg haza nem ér a gazdi.

Egyszer, mikor végre megjött,
S ő örömében játszani akart,
A játék hevében a körme
A gazdi kezébe belemart.

A gazdi mérges lett, kiabált vele,
Majd a hátizsákjába tette,
Buszra szállt, elment messzire,
S ott egy árokparton kitette.

Majd felült egy másik buszra,
S nyugodt szívvel hazament.
Nem fordult meg, nem nézett vissza,
S nem bánkódott egy percig sem.

Szegény macska még sosem látott
Ily tágas, végtelen teret.
Nem értett semmit, félt, vacogott,
S egy bokor alá kucorodott.

Az idő telt-múlt, de a gazdi
Nem jön vissza, kezdte belátni.
Elindult hát gyalog, reszketve,
Hazafelé a sötét éjjelben.

Éjszaka fázott, nappal félt,
A többi macskák megverték.
Az emberekben már nem bízott,
Csak az otthonába vágyakozott.

Napokig tartott az út,
Közben csak alig-alig evett,
Hihetetlen, de végül is
Valahogy hazakeveredett.

Egyszer csak ott állt,
Az ismerős szagú háznál.
Meglátta a gazdit is,
De már csak fújt rá.

Ráébredt, hogy hiába jött
Vissza a meleg kis otthonába,
Ott bizony szeret nem várja...
Elindult hát a nagyvilágba.