Kopott sárga bérház, málott kőangyallal,
Hatalmas nyikorgó kapu kis rácsos ablakkal,
A házszám ferde, reklámújságok kartondobozban,
Kérem becsukni! karton cellux-al ragasztva.

Az ajtón pereg a festés, rajta pár hirdetés,
Szutykos kaputelefon, név rajta már kevés.
Büdös műanyag kukák, karcos kerékvető,
Vizelet és penészszag árad a pincéből.

Dohos lépcsőház, bagzó macska nyávog,
Nagyokat röhögnek az ukrán munkások,
Néhány öregasszony a gangon beszélget,
Várják a postást, hátha kétszer csenget.

A másodikon felkacag a kikapós menyecske,
A héten már a harmadik pasiját vitte fel,
Lesz ám itt szerelem, akárki meghallja,
Mivel ablakát direkt nyitva hagyja.

A földszinti fiatal pár megint veszekszik,
A gyerek ordítása a ház idegeit kikezdi,
Kovácsné ismét a szomszéddal perel,
Erőteljes hangja sok vakolatot lever.

Lukács úr a fürdőkádban már két hete hever,
Püffedt arcán vicsor, a szíve vitte el.
Kell még másik két hét, amíg észreveszik,
A lakógyűléseket még soha nem hagyta ki.

Az elsőn egy kínai család él hónapok óta,
Hogy hányan lehetnek, senki meg nem mondja,
Adidas, Nike, Puma, zsákokban áll a címke,
A szakmáját bizony egyik sem ma kezdte.

Ez hát a mi házunk, kár lenne tagadni,
Büszkék nem vagyunk rá, jó lenne lelépni,
Ha nyerek a lottón dinamitot veszek
És az egész kócerájt az égbe repítem fel.