Városi legenda az éjféli villamos,
Ahogy csendben, fényben fürödve
Éjfélkor a körúton átsuhan rendre.

A csillogó jármű szellemként lebeg
Centikkel az igazi megállók felett,
Legtöbben átnéznek, átsétálnak rajta.

Nem tudni, éjjel honnan indul mindig
Majd hová érkezik meg az útja végén,
Nincs olyan utasa, ki ezt elmesélje.

Nem látják őt mindaddig, míg végül
Utolsó napjuk néma éjszakája eljő
És meghallják távol a villamoscsengőt.

Aki már látta, az nem beszélhet róla,
Hiszen elutaztak vele az utolsó útra,
Itt hagyták végleg a körúti forgalmat.

Elmegyek én is majd egy útra vele,
Ahol nem kell majd kezelni jegyemet,
Nem lesz senki, ki róla leszállíthat.

Siklunk majd rajta a néma éjszakába,
Csilingelünk annak a néhány utasának
Kikkel aznap együtt nagy útra kelünk.

És megtudjuk végül, hol a végállomás,
Hol az a hely, ahol végül remizbe áll,
A sok régi utas pedig régóta ránk vár.