A középkor néma, sötétlő mélyén
Az ember végtelen kegyetlenségén
Elborzad tekintetem.

Látom a húsba maró vaskapcsokat,
Szélben himbálódzó felkoncoltat,
Sercegő máglyahalált.

Hallom haldokló utolsó sikolyát,
Visszhangzó végső vérízű sóhaját,
És a nagy csendet.

Orromban érzem a kín fájó bűzét,
Üszkös sebek sárgán gennyedző levét,
Némán üvöltök.

Hálát adok, hogy nem akkor éltem
És nem voltam része a rémmesének,
Megkönnyebbülök.

És meghallom ekkor a jelen hangját,
A szomszéd véres, mocskos háborúját,
Csak pár kilométer.

És meghallom a sokszázezer halottat,
Akit bozótvágó késsel lemészároltak,
Megdermedek.

Ugyanazt látom és ugyanazt hallom,
ugyanazt a bűzt szívja be orrom,
Semmi sem változott.

Semmi sem változott!!!