Látom a kezem, amint éhesen lecsap,
Felnyögnek a billentyűk,
Szalonnás rántottát, hagymával, kolbásszal,
Teával, mi már rég kihűlt,
Csukott szemű toprongyos hegedűst
Csatakos kóbor kutyával,
Lágyan imbolygó homályos alakod
Húsz év távolában.
Érzem a nyári perzselő napot,
Miközben belül megfagyok,
A mindennapok mosolya mögött
Bennem szűkölő állatot,
Akaratnak látszik, mi visz,
De tehetetlen sodródom,
Néha olyan, mintha élnék,
Pedig már rég halott vagyok.