Mondhatsz te szépet és jót,
Szerinted szívedbe markolót,
Érvelhetsz okosan, logikusan,
Acélfejével be úgysem fogad.
Lenne bár betonból feje
Azon kifogna az idő ereje,
Telek és nyarak hatására,
Szétporladna idő szavára.
De nem, neki acélból van,
Rengeteg munkával kialakítva
Üregessé, keménnyé edzve,
Korongecsettel szürkére festve.
És ha még ez nem volna elég,
Büszke is rá, enné a penész!
Kemény kobakja újra nem enged,
Szavak nem jutnak kívülről bele.
Régi szólamok verődnek egyre
Feje üregében körbe és körbe,
Egyszer nagy nehezen bejutott oda
Azóta növeszti naggyá a visszhang.