Az egyén elmúlik, a család tovább él,
A végtelenbe vezet a láncolat,
Semmit nem számít itt ötven év,
A DNS-nek ez csak egy pillanat.
Sok ezer éve vándorol már közöttünk,
Pár évtizedenként testet cserél,
Figyel, tanul, fejlődik ő is,
Majd újrakezdi időtlen életét.
Nem vagyunk más neki, mint gazdatest,
Egyszerű hordozó, edény,
Ami nékül persze ő sem létezhet,
Ezért ad nekünk reményt!
Hogy akarjuk élni, enni, mozogni,
Szaporodni, főleg miatta,
Ezzel egyengeti jövőbeli útját,
Kihasznál minket az istenadta!
És mi élünk, eszünk, szeretünk,
Mintha ez a mi vágyunk lenne,
Ez a legnagyobb, zseniális trükkje
Annak a ravasz kis DNS-nek.