Az árokban fekve, a port kiköpve
Tudomásul veszem, hogy nem érdemes
Keresztbe fogni kézzel a kormányt,
Legfeljebb elengedni néha napján.

Nézem távolodó, halványuló alakját,
Fülemben hallom még szemrehányását,
Tudom, hogy utána kellene rohanni,
Már késő, de el kellene neki mondani.

Nem érdekel lányom, hogy mit mondasz,
Amíg így mondod, addig nem érdekel!
Nem beszélünk így hát már évek óta,
Tudom, ezt is másképp kellett volna.

Ebből is tanultam, bölcsebb lettem,
Felkészülök belőle majd a jövőre,
Legközelebb másképpen csinálom,
Legközelebb másképpen próbálom.

Megannyi hiba, ezernyi tévedés,
Tapasztalattá alakul idővel át,
A halálos ágyamon fekve jövök rá
Ez nem próbaverzió, ez a valóság!