Péntek volt.

Az a fajta péntek, amikor
Nem igazán történik semmi,
Ebéd után lelassul az idő,
Csak várjuk, hgogy végetérjen.

Emlékszem a időre is,
Kinn, ablak mögé zárva
Tombolt a nyár, remegett
A levegő, forrón, perzselőn.

Péntek volt.

Ott álltam a szoba közepén,
Ahol a figyelő falak közt
Még ide-oda csattogott
A szavak néma visszhangja.

Hallottam a távolodó lépteid,
Annak a cipődnek a hangját,
Amit tavaly vettünk neked
Tavasszal, a neved napján.

Éreztem a bejárati ajtó
Tompa puffanását a földszinten,
Két emelettel lentebbről.

Attól a naptól minden héten
A pénteket feketében élem,
Feketébe öltöztetem üres,
Magányos, hideg lelkemet.

Félve várom csütörtökön
A biztosan érkező holnapot,
Ám a nap végére érve mégsem
Várom a megváltó szombatot.