Halkan kezd, szinte suttogva,
Morajláshoz hasonlóan
Mélyen, nyugodtan.

Az ütem lassú, egyenletes,
Mint éjjel a lélegzet,
Kifúj, beszív, kifúj.

Most halkan belép a fő motívum,
Csendben nő, mint a tavaszi virág,
Lassan, de harsányan, élettel töltve.

Most csatlakozik még pár hangszer,
A háttér marad, egyenletesen,
Kiemeli a mondandót, keretet ad.

De a téma mindinkább előjön
Egyre csak nő, hangosodik,
Majd lehalkul kicsit, csak hogy lendületet vegyen,
És újból berobban, elsöpör,
Betölt, elborít, felőröl
Magába olvaszt ellenállhatatlanul.

Csend.

Egy ideje csend van, de nem tűnt fel.
A hangok még visszhangzanak a fejemben
Csak lassan tűnnek el, apránként.
S valahogy üres maradt köröttem a tér,
Próbálom felidézni, utánuk nyúlni,
De késő.

Üres markomban semmi nem maradt,
Csak egy partitúra.