Rázom a csörgőt, ütöm a dobot,
Magasba dobom a zsarátnokot,
Szikraeső és fekete ég,
Mi lehet az, ami kellene még?
Kántálom az apám mondatait,
A tábortűz körül táncolok,
Történjen már végre valami
A végén szégyenbe maradok!
Bár így is jó, hisz fizetnek érte,
Ennyi a show, én ebből megélek,
Eddig is próbáltam, nem sikerült,
A családi vérvonal bennem kihűlt.
De esküszöm, néha úgy érzem
Szól hozzám a szikrázó ég,
Ősi érzések lüktetnek fejemben
Nincs hozzájuk szó, csak kép.
Színes füstként gomolyognak
Néha egy-egy képet alkotnak
Alakokat látok, kezeket, szemeket,
Csak mantrázom az ősi éneket.
Csónakba ülök egy üveg whiskyvel,
És családom ősi szellemeivel,
A tó közepén hanyatt fekszem,
Csak bámulom a néma sötétséget.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.