Járom az utam skatulyákkal fejemben,
Hozzám tartoznak, beépített szekrények,
Mindegyiken címke, egy szó általában,
Rendszerezek mindent a világban.

Mint egy giliszta, mi földbe rágja magát,
Elöl belémegy valami, hátul kijön más,
Úgy préselem magam is napjaimon át,
Skatulyába gyömöszölök minden behatást.

Itt egy mosoly: ez most hová tegyem?
Kurvás? Kacér? Csábos? Kényszeredett?
Számtalan skatulyám közt turkálok,
Amíg egy hozzáillőt találok.

És ez a pillantás? GOnosz vagy számító?
Gúgyosan lekezelő, vagy némán bátorító?
Rajtam függ hová teszem, melyik fiókba,
Attól is függ persze, hogy milyen napom van.

Ha rossz a kedvem, csak pár skatulyát használok,
Egy helyre gyömöszölök ellenséget, barátot,
Nem érdekelnek a finom árnyalatok,
Kinyitom, beteszem, majd később szortírozok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.