Még sajog a kardlap helye,
Húzódó hegek, gyógyuló sebek,
Odakint harcosok égnek halomba,
Így talán ők az égbe feljutnak.

Gyerekek, nők oldalt, csoportban,
Köröttük katonák, éles szuronnyal,
A földön ülnek fakó sötét hajjal,
Egy ősi dalt énekelnek halkan.

A fehérek győztek, ez tény,
Kézzelfoghatóvá vált a vég,
Ha tovább harcol mindennek vége,
A semmibe tűnik el népe.

Ha jelet tesz most egy papírra,
Maradék népével elmehet nyugatra,
Büszkeségét a földre dobva
Vörös Felhő öltönyét húzza.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.