Anyám meghalt, apám sose volt,
Jól kibabrált velem a sors,
Isten megóvott, hogy még élhetek,
Neki köszönhetem ezt az életet.

Mindig vertek, mindig megaláztak,
Véremmé vált már a szolgálat,
Az álmot várom az éjszakában,
A hajnal belök a valóságba.

Némán tűrök, már nem feleselek,
Titokban nézem a végtelen eget,
Felhők országába képzelem magam,
Templomba járok minden vasárnap.

Nem tudom mit hoz majd a holnap,
A lovászlegény néha megszorongat,
Mosom a gazdámék piszkos ruháit,
De kell, hogy legyen itt valami más is.

Valami mese kell, édes nevetéssel,
Fehér ruhában tánc a mennyegzőmben,
Szerelem szorítását kellene érezni,
Az életet reggeltől estig is élvezni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.