A lift megrándul, megáll,
Sápadt neonfény ölel körül,
Este van, tolom a kocsit,
Nyikorog a kerék elöl.

Lebben a lepel fehéren,
A lábujjon cimke fityeg,
Hideg folyosón hideg test.
Nem örülök ennek az egésznek.

Már indulnom kellett volna,
De hagytam magam rábeszélni,
A halállal foglalkozom, pedig
A gyereknek kellene mesélni.

Nyitom az ajtót félkézzel,
Fény önti el a termet,
Középen egy boncasztal,
Nincs rajta hely mégsem.

Egy test fekszik rajta,
Furcsa, de nincs letakarva,
Benyikorgok lassan középre,
Mihez kezdjek a testemmel?

Tanácstalanul veszem elő mobilom,
Valakit fel kellene hívnom,
De kit hívjak ezzel a bajommal?
Mit kezdjek most a halottal?

Sóhaj rebben, a frász kerülget,
Megremeg az asztalon a test,
Majd megmozdul, felül és
Véres szemével rám mered.

Megjött végre?! - szólal lassan,
Már régóta várok magára,
Jöjjön, tegyük az asztalra,
Aztán mehet is a dolgára!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.