Hajrá Magyarország, tada-tadadadam!
A pálya szélén ott állsz, nézed a srácokat!
A meccsnek majdnem vége, már mindenki elfáradt.
Az edző végre rád néz, Öt percre beállhatsz.

Gugolsz gyorsan párat, a stoplid a földbe mar,
A zászló fellendült már, a pályára berohansz.
Máris jön a labda, a lábadra rátapad,
Végzel gyorsan két cselt, de hátulról kaszálnak.

A fájdalom nem számít, két perc mi hátravan,
A vérnyomás az égben, a kereplők harsognak.
A labda újra nálad, hárman rád rontanak,
De áttörsz közöttük, reccsen a bal lábad.

Már csak ketten vannak a kapu és közötted,
Eltörik a bordád a védők egy könyökkel,
Esés közben mégis sikerül elrúgnod,
Bal lábbal egy nagy, királyi passz adnod.

A csatár elé pattan, épp csak, hogy beleér,
A labda a hálóban, a meccs pedig véget ér.
Mindenki felpattan, a csatárt vállra veszik,
Örömtáncot járnak, a hangulat égig ér.

Most a földön fekszel, felkelned nincs esély,
A zsongást alig hallod és senki sem néz feléd.
A góllövőt éltetik, most neki áll a világ,
S te elmerülsz könnyedén a csendben, mi csak rád vár.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.