1990

Végre teljesen szabad vagyok!
Letelt az átkozott katonaság!
Nyugodt szívvel nekivághatok hát,
Vár engem a szabad világ!

Nincs előttem lehetetlen:
Biciklivel a hegyeknek!
A vállalkozás hihetetlen és merész,
Bár csak elindulni lesz nehéz.

2010 még végtelen messze van,
Az agyam fel nem is foghatja.
Hogy mi lesz akkor? Én 42.
Ez elképzelhetetlen hosszú idő.

Ha a többi embert nézem kölülöttem,
Akkor nős leszek, s lesz pár gyerekem,
Lesz lakásom, autóm, munkám,
Amit biztos majd nem szeretek.

Amit én szeretnék az egészen más,
Vár az országút, kaland, vándorlás.
Ülünk egy kocsmában, hideg sört iszunk,
Nincs nagy gondunk, s jól érezzük magunk.



2010

Hát itt van, végre?, a 20 év múlva.
Utólag nem volt olyan hosszú idő.
A hetek múlnak egyre gyorsabban,
És már megint eltelt egy esztendő.

A várakozásom részben bevált.
Nős vagyok, van egy gyerekem,
Van lakásom, autóm, munkám,
Amit azonban most még szeretek.

De vágyódom valami után,
Mit nem tudok nevén nevezni,
És biztos boldogtalan lennék
Ha mégis meg tudnám szerezni.

A kalandvágy még bennem van,
De az erőm már cserben hagy.
Beülnék szívesen egy korsó sörre,
De egynél több úgysem gurulna le.

A következő 20 év már
Gyorsan fog eltelni,
Még fel sem eszmélek, s lassan
Nyugdíjba kell menni.

Már természetes lesz,
ha fáj a derekam, hátam.
Az elektromos autóm ülése
Majd jól ki lesz párnázva.

Túl leszek pár veszteségen,
Át fog fordulni a mérleg,
Többet vesztek majd, mint amit kapok,
Elvesznek a célok, s lassan majd feladom.

Egy virtuális kocsmában ülünk majd,
És persze mindenki megint fiatal.
Együtt isszuk majd a virtuális sörünk,
Miközben otthon egy karosszékben ülünk.