Nyomd a gázt, mert elkésik a gyerek,
Bele sem gondolok, mi lesz így vele,
Igazolatlant kap ma is, mint mindig,
Pedig egy félévig kell csak kibírni.

Balról egy autó bevág elém,
Elnyomom magamban: rohadt szemét!
Dudálok egyet, de annyiban hagyom,
A sárgán még így is simán átcsúszom.

Itt van a suli, fékezek durván,
Az ABS ellenére megcsúszok a murván,
Kiszáll a gyerek, hallom a csengőt,
Talán ma mégsem kap érte intőt.

Gázt adok ismét, az asszonyra nézek,
Csikorog a gumi, az aszfaltra kenem,
Rohanunk tovább, az óra csak ketyeg,
A híreket hallgatva meredten vezetek.

Itt vagyunk végre és ő is kiszáll,
Most már én jövök, a munka vár rám,
A lámpák előttem pirosan égnek,
Gyomromban gombóc, kezeim remegnek.

Elég volt ebből, gondolok egyet,
Az irány most hirtelen másfelé veszem,
A városból kiérve egy földútra térek,
A göröngyös úton egy kis réthez érek.

Sehol egy lélek, kihalt a környék,
Megállok csendben, a motor pattog még,
A kocsiból kiszállva a fűbe fekszem,
Behúnyt szemmel a csendet kémlelem.

A pulzus lassul, nehezül a szemhéj,
Ha várok egy kicsit, az álom utolér.
Felkelek lassan, leveszem a cipőm,
Nem érdekel, hogy mennyi az idő.

A harmatos fűben mezítláb sétálok,
Néhány bokornál figyelve megállok,
Pókok szövik mesteri hálójuk,
Vízcseppek szikráznak, megannyi kristályok.

Csigák csusszannak csillogó csapáson,
Szarkák cserregnek körben a fákon,
Galambraj köröz csendes surrogással,
Valahol harang szól, kutyaugatással.

A nap cirógat, lányan, jólesik,
Néhány juharpamacs kezemre esik,
Méhek döngenek, darazsak zúgnak,
Mindenütt élet, a fűben motoznak.

Egy könnyű kis séta a friss levegőn,
A lelked muzsikál, visszatér erőd,
De be kell osztanod, holnap is nap van,
És nem telt el több, mint röpke félóra.