Marosvásárhely, pályaudvar,
Ott a vonat, gyorsan-gyorsan!
Szálljunk fel és repüljünk
Egykettőre odaérjünk!

Fújd a sípod, induljunk hát,
Szováta már régen vár ránk,
Gyerünk-gyerünk, nem érünk rá,
Égeti talpunk a kalandvágy.

Mi ez a döcögés, ugye csak viccel?
Ez az ócska tragacs mozdony visz el?
Hisz ez még szénnel, gőzzel működik,
Füstöl is keményen, mindent beterít.

Ennél még gyalog is gyorsabban haladok!
Hát még ha sietek, féllábbal ugrálok!
Nem kéne leszállni, egy kicsit megtolni?
Ezzel a tempóval nem lehet létezni!

Tadam-tadam, unalmas a ritmus,
Egy kopott árus főtt kukoricát hoz,
Tehenek bámulnak a zöld mezőkről,
Kanyarog a vonat hegyek-völgyek közt.

Tadam-tadam, kártyalapok csattannak,
Betli, ulti, Durchmars, a szavak pattognak,
Más újságot olvas, mereng a vidéken,
Kalapja mögé bújva az álmok közé süpped.

Tadam-tadam, megnyugtató ez a zene,
A sors sok ismeretlennel egy kocsiba terelt.
Bár nem beszéltem velük egy szót sem,
Mégis úgy érzem mindőjük ismerem.

Az órák telnek, az élet lelassul,
Virágot szedünk egy "robogó" vonatból,
S mikor begördülünk végül a célba,
Érezzük részünk volt valami jóban.