A Styx folyón partján állva
Hiába kiabálunk egymásnak,
Nincs válasz.
Van, aki már rég odaát van,
Vár ránk a másik oldalt,
És integet.
Ábrahámhegy útján röhögve
Maradt meg emlékezetemben
Örökre.
Nemsokára mi is indulunk,
Egy életünk és egy halálunk
Végére jutunk.
Együtt ülünk majd, lábunk
A vértől vöröslő habokba
Lógatva.
Együtt ülünk majd
ÉS üresen nézünk át
A túlpartra.