A Styx folyón partján állva
Hiába kiabálunk egymásnak,
Nincs válasz.

Van, aki már rég odaát van,
Vár ránk a másik oldalt,
És integet.

Ábrahámhegy útján röhögve
Maradt meg emlékezetemben
Örökre.

Nemsokára mi is indulunk,
Egy életünk és egy halálunk
Végére jutunk.

Együtt ülünk majd, lábunk
A vértől vöröslő habokba
Lógatva.

Együtt ülünk majd
ÉS üresen nézünk át
A túlpartra.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.