Üres a ház, visszhangzik a léptem,
A csend borít be mindent gyengéden,
Recseg a padló, kinn kutya vonyít,
Egyedül vagyok, némaság borít.
Ízlelem a semmit, elmerülök benne,
Egyetlen mécsesem középre leteszem,
Nézem a lángot és nem gondolkozom,
Holnap nincs, csak a mában bízhatom.
Éji lepkeként bűvöl meg a fény,
Kavargó lelkem elcsitult már rég,
Csak ülök és nézek magam elé,
Ellepi szemem a sűrű sötét.