Nézem a képet, érdekes, hangulata van,
Egy üres csarnok, repedező, omló vakolat,
Egy magányos gép, egyedül, seprű és lapát,
Csend van, mozdulatlan, minden megállt.
Látom magamban a képet, azt a másikat,
Amit az első, itt elöl, némán eltakar,
Ugyanazt a csarnokot hangosan, büdösen,
A zöldre festettet gép dübörög benne.
Serény munkások, mint régi filmeken
Tesznek és vesznek, csupa lendület,
Gyöngyözik a homlok, átizzadt a ruha,
Jóleső a fáradtság érzem az izmukban.
Tudom, hogy nem volt minden olyan szép,
Hogy ez csak egy ócska, idealizált kép,
Mégis hiányzik az a tűz, az az élet,
Hát ezt látom én ezen a régi képen.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.