Van az úgy, hogy kibillen a valóság,
Szétfolyik minden, mi gránitszilárd,
Az ész és az érzelem ellentmond egymásnak,
És én csak állok bénán, közéjük zárva.
Széttört a világ, miben eddig éltem,
Tudatalattim egy másikat épít fel,
Felhasznál hozzá mindent, mit ismer,
Homályos múltamban matat két kézzel.
És előhúz onnan sok régi emléket,
A csúnyát eldobja, meghagyja a szépet,
Belőlük rakja le újból az alapot,
Nem tehetek semmit ellene, hát hagyom.
Építési terület lettem most belül,
Hordom a sittet, a falra malter kerül,
Tisztára, fehérre festek le mindent,
A színek, a minták majd később jönnek.
Rímfaragó
Kanda Loló Babérköszörűs Alkotókör Rímfaragó Műhelye
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
