Hisszük, mi elmúlt már nem változik,
Hogy ténnyé szilárdult a fikció,
S okossá válunk egyből, ha megtudjuk
Mit lelt a föld mélye, mit rejt a múlt.
Örülünk csontnak, csorba kőszilánknak,
Zöldé érett százados rézpénznek,
Korsódarabnak, torzó szobrocskának,
Jósolunk belőle a volt hétköznapjára.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://neagle.blog.hu/api/trackback/id/tr86386695
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.