A dohányról Jani bácsi jut eszembe.
Egyszer bementem hátul a fészerbe
Egy forró nap volt, ha jól emlékszem,
Rácsodálkoztam a dohánykötegekre.
Egymás felett sok-sok sorban száradtak
A barnára aszott, megbarnult levelek,
Csomóba összefogva, spárgára akasztva,
Végtelen hosszan, végtelen magasban.
A fészer rései közt forró fénypászmák
Szeletelték fel a porszemcsés levegőt,
Megragadták, lecövekelték számomra
Azt a pillanatot emlékké változva.
Később tudtam meg, dohányt termesztett
Saját földjén egy nagy dohánygyárnak,
Ki tudja később hány cigiben bukkant fel
Tartalma annak az óriás fészernek.