Pereg a film, pereg az életem,
Kockáról kockára zajlik a jelenet,
Állóképek sora, megdermedt mozdulat,
Együtt szemlélve mégis egy folyamat.

Fényképet készítve kiragadunk belőle
Egy-egy pillanatot, konzervet készítve
Az emlékekből magunknak, legyen mit
Megnézni a tél megkopott estéin.

Életek filmjeit összevetítve
Egy korszak képét kapjuk belőle,
Jellemző gesztusok, felkapott mondatok,
Eszenciáját a kornak megkapom.

És ha ezen a gondolaton tovább megyek
Eltűnődöm, milyen az emberiség képe,
Csak egy képkocka a Föld filmjében,
Ha megnézném, vajon mit látnék benne?

Mosolyt vagy bánatot, gyávát vagy hőst?
Tudós magányát, lármás esküvőt?
Észrevenni vajon az egész estés filmben
Azt az egy kockát, az emberiséget?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.