Estére a napom gyomromban megül,
Kicsapódik, leülepszik a gond,
Kemény gombóccá áll össze bennem,
Kényelmetlen, érzem ahogy nyom.

A fejemben is érzem hatását,
Mintha vízköves lenne belül,
Tompán látok át szemem üvegén,
A gondolat is fáradt, nehéz.

Ilyenkor bontok egy sört, hideget,
Meghúzom, élvezem az első kortyokat,
Majd szépen, lassan, hátradőlve
Megiszom mintegy tíz perc alatt.

Érzem, ahogy a görcs elmúlik,
Kitisztul végre a jelen,
És csak dícsérni tudom az embert
Ki a sört feltalálta nekem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.