Tudom, hogy van a márványban valami,
Ott mocorog és nem hagy nyugodni,
Segítségem kéri, szabadulni akar,
Napfényre vágyik, élni ugye szabad?

Fogom a vésőt és a kalapácsot,
Körbenézem többször, majd nekiállok,
Szabadságot adok valaminek,
Nehéz ütésekkel, verejtékeimmel.

Érzem, hogy lazul a szorítás,
Ahogy lassan enged a márvány,
Előlép belőle egy hófehér csoda,
Álmaim szikrázó sörényű lova.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.