A történetek életre kelnek,
Lesöprik magukról a port,
Köhintenek és előlépnek,
Emlékszel még, hogyan is volt?
Mindig, mindig ugyanazok,
Hallottad már ezerszer őket,
Mégis folyton változnak kicsit
Ahogy mink is változunk, idővel.
Létük alapja a családi banzáj,
Ott élnek és újulnak meg,
Újra mesélik őket, előhozzák
A régen elfelejtetteket.
És mikor szétoszlik végül
A vidám asztaltársaság,
Mindenki elviszi magával
Az elmesélt emlékek hadát.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.