Még emlékszem, milyen volt nevetésed,
Felmelegítetted a hideg estéket,
Fájdalomcsillapítóként hatottál,
Kár, hogy a múltban maradtál.
Még emlékszem, mikor veszekedtél
És elborította az agyamat a vér,
Elhallgattam, mielőtt megbántam volna,
Visszaléptem, csöndbe burkolóztam.
A napok telnek azóta sorban,
Távoli emlékké homályosodnak
Régi mindennapok, emlékek,
Lassan a múltba lépdelnek.
Voltak szép napok is bőven,
És voltak rosszak is, sokan,
Elhomályosodnak lassan, idővel,
Csendben a semmibe tartanak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.