Unod a habos-babos bárányfelhőket
Ahogy szikráznak vakítón a verőfényben
A makulátlan tiszta fehérség nem
Kavarja fel a gyomrodat mégsem?

Unod a szenteket és a boldogokat,
A szelíden dörgölőző oroszlánokat,
Az éhség és szomjúság hiányát,
Szeretetet szajkózók mantráját?

Hát vedd elő a festékes palackot,
A kéket, a zöldet, pirosat, narancsot,
Ne hagyd, hogy a holnap eltűnjön a mában,
Legyen mától a paradicsom sárga!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.