Szar dolog előre látni a jövőt,
A mindenképpen bekövetkezőt,
És csak várni, míg elér a vég,
Mit biztosan tudtál réges rég.
Szomorú volt persze, mi lett volna?
Hisz tudta, hogy egyszer eljön érte
Az az ember a sötét kalapjával,
Köpönyegével, az éles fejszével.
Én nekifog majd lassan, komótosan,
Markába köp, után eldörzsöli,
Beledőlve minden csapásába,
Fél szemével a lombot fürkészi.
E kép nyomasztja egész életében,
Nem tud soha megszabadulni tőle,
Szomorú, ahogy a tóparton ül.
Száz éveken át a halálra készül.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.