Élményeim halmozom egyre,
Gyűjtöm őket, de semmi értelme,
Ha véget ér a film, kifut a szalag,
Velem együtt ők is semmivé foszlanak.
Tűnő lábnyomok a tengerparton,
Fatörzsbe vésett monogramok,
Csak engem érdekel, általam létezik,
Lelkem a semmibe kapaszkodik.
Tűnik az élet, mint a bukó nap,
Néhány perc és ennyi sem marad,
Magába szív a végtelen sötét,
Csillagaim fénye beborít.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://neagle.blog.hu/api/trackback/id/tr227669248
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ynakras 2015.08.01. 17:43:18
A polgár úr és szolga is egyszerre. Csakhogy ez kettősség megvalósíthatatlan és annyi energiát emészt, hogy belepusztul a világ. Ahogy írod, kit érdekelnek ezek a mikro tudathasadt egyszemélyes államok? Erről a versről az botszerű szarság jut eszembe, amire rárakod a mobilodat és fotózhatod magad, ahogy városnézel. ez nagyobb hülyeség, mint az E cigi.