Azok közé az emberek közé tartozom,
Akik egy gyárba járnak nap mint nap,
Rendszeresen, évről évre ugyanabban
Az ütemben telik nekem a hétköznap.

Reggel felkelni, bemenni, dolgozni,
Délután hazamenni: nem nagy szám.
Megszoktam már a harminc év alatt,
El sem akarok képzelni mást.

Unalmas, hányszor hallottam már:
Én nem tudnék gyárban dolgozni!
Nem tudnék minden nap kötötten,
Ugyanúgy, ugyanazt csinálni.

De a munka kell. Mondhatjuk persze,
Hogy csak a pénzről szól az egész,
De el sem tudnám képzelni nélküle
Az időmmel mit is kezdhetnék.

Persze, persze, lehetne utazgatni,
Megnézni itt meg ott ezt meg azt,
Biztos jó lenne, de akkor valahogy
Gyökértelennek érezném magam.

És persze kell a pénz is, nem tagadom,
Valamiből magam fenn kell tartanom,
GYárra járó vagy, s ez így is marad,
Ha csak be nem üt valami gebasz.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.