Kopott régi házak állnak egymás mellett,
Az utca is ódon, a vakolat lepergett,
Dohos szag csap ki sötét kapualjakból,
Az idő ereje lassan mindegyiken kifog.

Közös volt a történetük, vállvetve álltak
A történelem örökké sodró viharában.
Ugyanaz a jégeső verte cserepüket,
Ugyanazok a golyók lyuggatták testüket.

A falak közösek, a házmesterek mégis mások,
Különböző szemmel nézik ugyanazt a világot.
A lakók emiatt más-más életet élnek,
Büszkén vallják magukat különbözőnek.

Egyfajta verseny is kialakult köztük,
Bizonyítani akarták saját értékrendjük.
Összehúzott szemmel néztek napról-napra,
Kinek szebb a homlokzata, kukatárolója,

A házmesterek küzdelme volt ez igazából,
Nem csak egyek voltak ók a lakók táborából.
Ők voltak azok, kik az ideológiát adták,
Sok munkával legyőzték a lakók lustaságát.

Ajtófestés, faliújság, házirend a falon,
Egy kis vidám szín majd átvezet a bajon!
Reggeli locsolás, s más efféle trükkök,
Mindegyikük saját dicsőségéért küzdött.

A versenyt végül nem nyerte meg senki,
Az öröm elmaradt, lehet hazamenni.
Miután nem sikerült az élre törni,
Josif Broz (Tito) szemüvegét törli.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.