Szikrázó napsütés,
Izzó homokos part,
Hűsítő kék hullámok,
Igazi nyári nap.

Távolban hajó dudál,
Vitorlás suhan hangtalan,
Sirályok lebegnek a magasban,
Hullám motoz a móló alatt.

Gyereksereg lubickol,
Hangjuk messze repül,
Egy festő ül a parton,
A képébe menekül.

Amott fiatal pár andalog,
Átkarolják egymást.
Némán néznek előre,
Élvezik a csendjüket.

De mégis idegen a hely,
Másik nyelven beszélnek,
Magányosan iszom kávém,
Egyedül vagyok egészen.

A parton végignézek lustán,
Hiányzik rég látott városom,
Egy kicsit sárga meg savanyú,
De mégis az az otthonom.

Egyszercsak feltűnik hirtelen
Egy hangos család három gyerekkel,
A szavukat innen nem érteni,
A parton kezdenek vetkőzni.

Mindegyiken fürdőruha van
A nyári ruhájuk alatt,
Kapkodva ledobnak mindent
És berohannak a vízbe.

Olyan ismerősnek tűnik mindegyik,
De nem tudom az érzést hova tenni,
Továbbra is őket figyelem hát,
Egyéb dolgom ma úgysincs már.

Megvan! Végre tudom már,
Segített a fecske fürdőnadrág.
Hát persze, ők is magyarok,
Most más felismerem a szavuk.

Megnyugszom, már tudom,
Nem vagyok mégsem egyedül,
Összeköt minket valami
Odabent, legbelül.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.