Megyek előre a múltamból,
Az ismeretlenül kavargó,
Folyton átváltozó jövőbe.

Mögöttem már minden befejezett,
Megmerevedett, kőkeménnyé vált,
Nem változhat többé, megállt.
Halott emlékké porladnak
Az eltűnő távoli horizontban.

Előttem nincs semmi, mi szilárd,
Imbolygó léptem kavarja a homályt,
Kíváncsi tekintem a szürkeség
Mélyére próbál hatolni, s remél.

Reméli, hogy a távol sötétlő
Alakok és formák, melyek feltűnnek
És közelednek nem gonosz kísértetek,
Boszorkányok, átkokat szóró vén banyák,
Hanem jó tündérek, forró szeretők,
Vígaszt nyújtó igézetek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.