Nem tudom, milyen lehet
betépve, zsibbadtan feküdni
a móló síkos, nyálkás pallóján
a hullámok sugallta álomba ringatva.

Nem tudom, milyen lehet
a gyomorrengető zene mélyére merülni
piacon vásárolt, fagyállóból kotyvasztott ital
agytompító búvárharangjában,
min csak torzulva jutnak át a hangok,
mint az út mentén rángatózó törött gerincű kutya.

Nem tudom, milyen lehet
napokat foltokként elsuhanva látni
a tű iránti sóvárgás hányadékában fetrengve
egy romház pincéjében romként lihegve.

Nem tudom, milyen lehet
a múlt minden árnyát, szeretőt, gyereket feledve
támolyogni a hétköznapok őrült hullámvasútjában
kocsmáról kocsmára bukdácsolva,
felbüfögve a tablettás bor savanyú ízét.

Csak tőled kapva éreztem ezeket,
általad képzelem magamba mások
érzéseit, köpetét, bűzét, életét,
csak visszhangként verem vissza
szavakba öntött világod bennem lecsapódó párlatát.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.