Emlékek, szerelmek, barátok húznak
Vissza a derengő, parázsló múltba,
Biztonságot adnak, vissza-vissza nézek,
Elmerülők jólesőn e kényelmes érzésben.
A csalóka képek mocsárként húznak,
Összeráncolt homlokok lassan kisimulnak,
Elcsitul végül az elsöprő indulat,
Széppé válik az is, mi nem volt az.
Felejtés köde nyeli el a csalódást,
A megcsalást és a megcsalatást,
Szégyenfoltokat, hibás döntéseket,
Megtett és meg nem tett érintéseket.
Csak az marad meg, mi szép és kellemes.
Nem őröl fel, csak karcolja felszínem,
S bár csábítva vonz elmúlt életem
Horgonyom mégis a mába vetem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.