Szürke égbolt, hideg eső,
Bús-borongós magányos ősz,
Nedves kabát, vizes cipő,
Csak ő lebeg szemem előtt.
Kocsik jönnek, vizet hánynak,
Megállnak, a zöldre várnak,
Leszegett fej, cuppogó sár.
Hol vagy kedves, mikor jössz már?
Reményem már lassan fogytán,
Percek telnek, a hideg átjár,
Buszok jönnek, buszok mennek,
De te nem jössz egyikkel sem.
Jól emlékszem, vagy én tévedek?
Ez a helyet beszéltük meg?
Ezt az utcát, ezt az időt?
Bár akkor még a nap sütött.
Tíz percet még áldogálok,
Várok itt a buszmegállón,
Kívül-belül kihűltem már,
Hol vagy édes, melegíts át!
A hideg eső csak tovább esik,
Esernyőm alatt a szívem ázik,
Nem értem, hogy miért nem képes
Legalább egy rohadt sms-t
Küldeni, ha már megint késik!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
csigakoma 2011.08.25. 18:03:59
Ynakras 2011.08.29. 20:00:10
Ynakras 2011.08.29. 20:04:24
Viszont lenne néhány stilisztikai megjegyzésem: ő lebeg helyett te lebegsz kellene, de ez a lebeg számomra szokatlan, erőltetett.
A nap sütött helyett költőibb. Nap tündökölt
buszmegállón nem szerencsés.