Orromban érzem a
Diavetítőből szálló
Égett por szagát,
Emlékeimben látom
A kifakult színű
ORWO diák sorát.

Kietlen csúcs, Chopok,
Szikrázó fényei,
Szlovák paradicsom
Buja zöld színei,
Gyerekkorom régen
Elfeledt évei.

Kisvasút mögöttem:
Tapolcai nyaraláson
Aggtelek felé menet,
Fogom a mozdony
Sárga kapaszkodóját,
Öcsém áll mellettem.

Itt egy nagy kopár
Sziklafal látszik csak,
De én tudom, hogy
Ez kőbánya, és a tetején
Az az apró fehér folt
Én vagyok, ahogy rohanok.

Itt egy kép, a következő,
Egy sárga Skodát mutat,
És beugrik az a pihenő
Ott az árokparton
Egy rönk köré telepedve
A sötétlő fenyves tövében.

És végül a nagy kékség,
Ami a dián látszik
Nem más, mint a végtelen
Tengerrel való első
Megbabonázó találkozásunk
Belémhalt emléke.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.