Egymásba fonódnak kusza életek,
Tekeregnek és kereszteződnek
Földszinten és lenn a mélyben,
A múltban és a jövendőben.

Ha egy is elmúlik közülük
Sokáig láthatod nyomvonalának
Helyét szomszédai emlékeiben,
Szellemként simul a helyére.

Felejtésbe akkor merül végleg,
Ha társai is eltűnnek szépen
Egyesével, egymás után sorba,
Új életek a helyükre folynak.

Felemésztik elődeik húsát,
Elfelejtik a letűnt időket,
Új mintát képeznek a térben,
Az élet színes szövedékében.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.