Megőrült Robinson egy keddi napon,
Elméje végleg feladta a harcot,
Elég volt a magány, a hideg, az éhezés,
Elég volt a nőhiány, a rovarcsípés.

Robinson elméje így hát készített
Magának egy másik világot, szebbet,
Majd bezárkózott, eldobta a kulcsot,
Hagyta, hogy az értelem fénye kihunyjon.

Az új világban társra lelt Péntekben.
Megküzdött a kannibálok törzsével,
Hazaért egy eltéved hajóval,
Otthon halt meg békében, nyugodtan.

Ám a kreált világ nem hagyta ennyiben,
Nem akart csak úgy eltűnni a semmibe,
Tovább pörgette hát kitalált napjait,
Papírra vetette Robinson kalandjait.

Létrehozta hozzá írónak Daniel Defoe-t,
Ezzel aztán sikert sikerre aratott,
Persze csak saját világára hatott,
Az őrülete egyre magasabbra csapott.

És csak pörgette, pörgette tovább,
Látta fejlődni minden lakóját,
Kitalált még sok-sok őrültséget,
Hogy létezésének jogot szerezzen.

Utazás a holdra, erre ki gondolt?
A fel nem robbanó robbanómotort,
A számítógépet, az internetet,
A bloggernek nevezett embert.

Aludj csak Robinson, tartson örökké
Őrületed, ne menj a fény felé,
Amíg te élsz, addig még mi is
Itt vagyunk, drága Robinsonunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.