Emlékszem még a színére,
Piros volt, nagyon piros,
Fekete műanyag nyergére,
Két támasztó kerekére.
Két lábammal löktem magam,
Estem hasra, estem hanyatt,
Száguldottam, mint a nagyok,
Én is majdnem felnőtt vagyok!
Elgurultam a sarokig,
Ott megálltam és megvártam
Míg anyu, apu utolérnek,
Karba öltve, lassan jöttek.
Én meg vártam, mentem volna
A járdán tovább, cél a sarok,
Berregtem és túráztattam
A nagyon piros motorom.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.