Fekszem a földön, a sínek közt,
Ragacsos véremtől vöröslik minden,
Opálos búraként borul rám a világ,
A valóság lelassult, az idő megállt.
Tompán döngenek köröttem a hangok,
Mintha dobok szólnának lentről,
Testem nem érzem, de még lélegzem,
Felismerem tétova rángását szívemnek.
Arra emlékszem a peronon sétáltam,
A szerelvény tompa morajára várva
Az alagút mély sötétjét fürkésztem,
Majd felbukkant a fényszórók kévéje.
Emberek rohannak, körbe vesznek,
Telefonálnak, csinálnak pár képet,
Látom a kimondott szavuk halmazát,
De értelmezni már nem vagyok képes.
Rímfaragó
Kanda Loló Babérköszörűs Alkotókör Rímfaragó Műhelye
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
