Internet pusztájába kiáltott szavak,
Alig megszületnek egyből lehullanak,
Nagy rakásban gyűlnek már évek óta,
Nem rontja meg őket se szu, se rozsda.
A magban a hiba, vagy a termőföldben?
Amiért nem talált ránk a költészet,
Az olvasó tömegek, a hírnév íze?
Bár úgyse tudnánk, hogy mit kezdjünk véle!
Nyafogunk, nyöszörgünk, de kúszunk előre,
Magunk és másokat kínzunk körről körre,
Erről is írtam ezelőtt egy párszor,
Abbahagytam már legalább vagy százszor.
Ez a vers is kész, egy újabb kör letudva,
Előrébb jutottam egy fordulóval,
A végtelen messze, de én jövök már,
Egyre közelebb az örökkévalóság.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.