Bukarest Nord, '87,
Hűvösen roppan az éj,
Az éjszaka súlya nyom,
Valahol lefeküdnénk.

Narancs színű székek
Lassan összetörnek,
Háton fekve, vagy oldalt,
Teljesen mindegy.

Üres, sötét szerelvény
Hívogat minket némán,
Megnéztük a menetrendet,
Reggelig nem megy tovább.

Zseninek érezzük magunkat
Felszállunk, elvackolunk,
Az álom már kerülget minket,
De a vonat megmozdul.

Nem érdekel, hagy menjen,
Csak aludjunk végre,
Lassan kiaraszolunk
A város szélére.

Sötét van, megállunk,
Élvezzük a csendet,
Nemsokára azonban
Hangok ébresztenek.

A takarítók jöttek,
Minket elzavartak,
Visszaindultunk hát
Sötétben baktatva.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.