Fénykép került kezembe minap,
Rajta fekete, loncsos kutya,
Porban fekve a gépbe néz,
Nem tudom, hová is tehetném.

Nem tudom nevét, színét, nemét,
Valakinek nagyon fontos lehetett,
Ha rászánt egy teljes fényképet,
Cakkos szegélyű fekete-fehéret.

Csak egy kutya, nem tűnik másnak,
De nem tudunk a valóságnak
Milyen volt az a szeglete,
Ami ezt a képet ihlette.

Pilanatkép a múlt porával borítva,
Kis rejtéllyel megszórva, porítva,
Része lett a semmivé vált időnek,
Egy darabka papírra kivetítve.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.