Az ajtót bezárom, kettőre,
Valaki hív, de vesztére,
Nem veszem fel, nem érdekel,
Lazsálok, hagyjatok békében!
A csendbe merítem zaklatott lelkemet,
Egy kicsit standby-ba kapcsolom életem.
Lábamat lógatom a létezés szikláján,
Semmibe révedek, a holnap nem vár rám.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://neagle.blog.hu/api/trackback/id/tr198272640
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ynakras 2016.01.17. 19:58:04
Bármiyl furcsa ebben van valamilyen légiesen költői. Egy nagy szalon, hatalmas ablakkal a kerttel, egycsésze tea, datolya pálma, bolyhos papucs, újság a kézben, 1928 és benne ez a vers